

Virágzó kultúrákban vagy mézharmat és virágzó gyomnövények jelenléte esetén, illetve ha a területet bármely okból a méhek látogatják, kizárólag méhkímélő technológiával juttatható ki. Ilyenkor a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg.
A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell.
A védekezéseket a kártevő egyedszámának az ismeretében, a növényállomány rendszeres vizsgálatával megvalósított megfigyelésekre alapozottan kell elvégezni.
Az okiratban a kijuttatáshoz feltüntetett vízmennyiségek javasolt értékek. A kijuttatás során a permetlé mennyiségét a kezelendő növényállomány fejlettségétől, lombfelületétől és művelésmódjától, valamint az alkalmazott géptípustól függően kell megválasztani.
A rejtett életmódú rovarok ellen (a kezelés jobb hatékonysága érdekében) kisebb cseppméret ajánlott.
Elhúzódó lárvakelés, vagy erős fertőzés esetén a szükséges ismételt védekezésre más hatóanyagcsoportba tartozó szert célszerű használni.
HATÁSSPEKTRUM ÉS DÓZIS | ||||
Kultúra | Kártevő | Dózis | É.V.I. | |
kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) |
levéltetvek, vetésfehérítő bogarak, gabonapoloska | 0,15-0,2 l/ha | 28 nap | |
cukorrépa | répabolha, lisztes répabarkó, levéltetvek, bagolylepkék lárvái | 0,2 l/ha | 14 nap | |
napraforgó | levéltetvek, poloskák, bagolylepkék lárvái | 0,15-0,2 l/ha | előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges | |
kukorica (takarmány, vetőmag, csemege) |
kukoricabogár, kukoricamoly, bagolylepkék hernyói | 0,25-0,3 l/ha | takarmány: 14 nap csemege: 7 nap vetőmag: előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás |
|
őszi káposztarepce, fehér mustár | repceszár-ormányos, repcebecő-ormányos, repce-fénybogár, levéltetvek, repcedarázs, repce bolha | 0,15 l/ha | 35 nap | |
burgonya | levéltetvek | 0,15-0,2 l/ha | 14 nap | |
bíborhere | cickányormányosok, lomb-, virág- és magkártevő rovarok | 0,15-0,2 l/ha | 28 nap | |
lucerna | lomb- és magkártevők | 0,15-0,2 l/ha | 28 nap | |
almatermésűek (alma, körte, birs, naspolya) | levéltetvek, almamoly, sodrómolyok, aknázómolyok | 0,2-0,3 l/ha | 3 nap | |
almatermésűek (alma, körte, birs, naspolya) | foltos szárnyú muslica | 0,3 l/ha | 3 nap | |
csonthéjasok (őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye, meggy) | gyümölcsmolyok, levéltetvek, cseresznyelégy, levélbolha, aranyos eszelény | 0,2-0,3 l/ha | 3 nap | |
csonthéjasok (őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye, meggy) | foltos szárnyú muslica | 0,3 l/ha | 3 nap | |
mandula | levéltetvek, mandula-magdarázs | 0,2 l/ha | 14 nap | |
mogyoró | mogyoróormányos | 0,2 l/ha | 14 nap | |
dió | almamoly, levéltetvek, dióburok-fúrólégy | 0,2 l/ha | 14 nap | |
szőlő | szőlőmolyok | 0,15-0,25 l/ha | 7 nap | |
szőlő | foltos szárnyú muslica, amerikai szőlőkabóca | 0,25 l/ha | 7 nap | |
szamóca (szabadföldi) | levéltetvek, foltos szárnyú muslica | 0,2 l/ha | 3 nap | |
ribiszke, köszméte | levéltetvek, foltos szárnyú muslica | 0,2 l/ha | 14 nap | |
málna | levéltetvek, foltos szárnyú muslica | 0,2 l/ha | 7 nap | |
szeder | levéltetvek, foltos szárnyú muslica | 0,2 l/ha | 14 nap | |
fekete bodza | amerikai fehér szövőlepke, levéltetvek | 0,3 l/ha | 14 nap | |
paprika | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,2-0,4 l/ha | 5 nap | |
paradicsom (hajtatott) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,2-0,4 l/ha | 3 nap | |
paradicsom (szabadföldi ) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,2 l/ha | 3 nap | |
padlizsán (tojásgyümölcs) szabadföldi és hajtatott | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,2 l/ha | 3 nap | |
uborka | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,2 l/ha | 3 nap | |
fejes káposzta, bimbós kel, karfiol, brokkoli, kelkáposzta | bagolylepkék lárvái, levéltetvek, káposztapoloska | 0,2 l/ha | 7 nap | |
zöldborsó | levéltetvek | 0,15 l/ha | 3 nap | |
szárazborsó | levéltetvek | 0,15 l/ha | 14 nap | |
zöldbab | gyapottok-bagolylepke | 0,15 l/ha | 3 nap | |
szárazbab | gyapottok-bagolylepke | 0,15 l/ha | 14 nap | |
saláta | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,125 l/ha | 7 nap | |
torma | földibolha, káposztapoloska | 0,3 l/ha | 7 nap | |
borsmustár (rukkola), galambbegy saláta | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,2-0,25 l/ha | 7 nap | |
sóska, spenót (szabadföldi) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 0,15 l/ha | 7 nap | |
zöldfűszernövények (metélőhagyma, metélőpetrezselyem, zellerlevél, kapor, angyalgyökér, lestyán, szurokfű, borsikafű, tárkony, zsálya, izsóp, kakukkfű, citromfű, rozmaring, koriander, bazsalikom, menta, majoránna, zamatos turbolya) |
bagolylepkék lárvái, levéltetvek, poloskák | 0,2-0,25 l/ha | 7 nap | |
vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | levéltetű-, lepke-, légy-, tripszfajok | 0,15 l/ha | 21 nap | |
újhagyma | levéltetű-, légy-, lepke-, tripszfajok | 0,1-0,15 l/ha | 14 nap | |
édeskömény | levéltetű-, lepke-, poloska-, földi bolha fajok | 0,2 l/ha | 7 nap | |
gyógynövények (macskagyökér, körömvirág, kamilla, római kamilla, máriatövis, orbáncfű, cickafark, gyűszűvirág, orvosi csucsor, levendula, vasfű, lósóska) |
levéltetű-, lepke-, poloska-, földi bolha fajok | 0,2 l/ha | 14 nap | |
dohány | levéltetvek, bagolylepkék | 0,2 l/ha | előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás | |
rizs | tollas árvaszúnyog, rizs-árvaszúnyog, rizslégy, nyári pajzsosrák, tapadó lencserák, zöld vándorpoloska | 0,2 l/ha | 42 nap | |
mák | máktokormányos, fekete répa-levéltetű | 0,15 l/ha | 35 nap | |
cékla | levéltetvek, répabolha, bagolylepkék lárvái | 0,2 l/ha | 7 nap | |
sárgarépa | levéltetvek, légyfajok | 0,2 l/ha | 7 nap |
Ez a termékleírás tájékoztató jellegű, a készítmény felhasználása előtt olvassa el a címkén található használati utasítást!
Címke és csomagolás osztályozása (CLP) |
|
---|---|
Figyelmeztetés |
Figyelem |
Különleges S-mondatok |
|
Figyelmeztető mondatok (H-mondat) |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok (P-mondatok) |
|
Egyéni védőfelszerelés |
|
Syngenta, Anglia: 00/44/1484/538 444 vagy Syngenta Kft., Magyarország: 06/1/488 2288 Mérgezéskor, vagy annak gyanújakor az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat díjmentesen, 24 órán keresztül hívható zöld száma: 06 80 201 199
Kiskerti alkalmazás esetében a kis kiszerelésben forgalmazott Karate Zeon 5 CS felhasználási előírásai az alábbiak: 2,5 ml Karate Zeon 5 CS 5 l permetlé készítéséhez szükséges. A Karate Zeon 5 CS az alábbi táblázat szerinti kultúrákban, a felsorolt kártevők ellen alkalmazható.
Kultúra | Károsító | Kezelések maximális száma | Kezelések közötti minimális időtartam (nap) | Az utolsó kezelés fenostádiuma |
---|---|---|---|---|
burgonya | levéltetvek | 3 | 10 | sorzáródás |
almatermésűek (alma, körte, birs, naspolya) | levéltetvek, almamoly, sodrómolyok, aknázómolyok | 2 | 8 | piros bimbós és fehér bimbós stádium (körte) |
almatermésűek (alma, körte, birs, naspolya) | foltosszárnyú muslica | 2 | 8 | piros bimbós és fehér bimbós stádium (körte) |
csonthéjasok (őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye, meggy) | gyümölcsmolyok, levéltetvek, levélbolha, cseresznyelégy, aranyos eszelény | 2 | 8 | színeződés kialakulása |
csonthéjasok (őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye, meggy) | foltosszárnyú muslica | 2 | 8 | színeződés kialakulása |
mogyoró | mogyoróormányos | 3 | 12 | végső gyümölcsméret |
mandula | levéltetvek, mandula-magdarázs | 3 | 12 | végső gyümölcsméret |
dió | almamoly, levéltetvek, dióburok-fúrólégy | 3 | 10 | végső gyümölcsméret |
szőlő | szőlőmolyok | 2 | 10 | fürtzáródás |
szőlő | foltosszárnyú muslica amerikai szőlőkabóca | 2 | 10 | fürtzáródás |
szamóca | levéltetvek, foltosszárnyú muslica | 2 | 14 | a fajtára jellemző színeződés kezdete |
ribiszke, köszméte | levéltetvek, foltosszárnyú muslica | 2 | 14 | virágzás vége, teljes sziromhullás |
málna | levéltetvek, foltosszárnyú muslica | 2 | 14 | virágzás vége |
szeder | levéltetvek, foltosszárnyú muslica | 2 | 14 | virágzás vége |
fekete bodza | amerikai fehér szövőlepke, levéltetvek | 2 | 10 | virágzás vége |
paprika | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 10 | érés kezdete |
paradicsom (hajtatott) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 10 | érés kezdete |
paradicsom (szabadföldi) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 10 | érés kezdete |
uborka | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 10 | termésképződés kezdete |
fejes káposzta, bimbós kel, karfiol, brokkoli, kelkáposzta | bagolylepkék lárvái, levéltetvek, káposztapoloska | 2 | 10 | 50 %-os fejátmérő |
borsó (zöld- és szárazborsó) | levéltetvek | 2 | 5 | hüvelyképződés kezdete |
bab (zöld- és szárazbab) | gyapottok-bagolylepke | 2 | 12 | babszemek kidomborodnak a hüvelyen |
saláta | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 12 | 50 %-os levéltömeg |
torma | földibolha, káposztapoloska | 2 | 14 | gyökér-növekedés vége |
tojásgyümölcs (szabadföldi, hajtatott) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 10 | érés kezdete |
borsmustár (rukkola), galambbegy saláta | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 12 | levélfejlődés |
sóska, spenót (szabadföldi) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek | 2 | 12 | levélfejlődés |
zöld fűszernövények (metélőhagyma, metélőpetrezselyem, zellerlevél, kapor, angyalgyökér, lestyán, szurokfű, borsikafű, tárkony, zsálya, izsóp, kakukkfű, citromfű, rozmaring, koriander, bazsalikom, menta, majoránna, zamatos turbolya) | bagolylepkék lárvái, levéltetvek, poloskák | 2 | 12 | levélfejlődés (a betakarítás előtt 7 nappal) |
vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | levéltetű-, lepke-, légy-, tripszfajok | 3 | 12 | hagymafej-képződés |
újhagyma | levéltetű-, légy-, lepke-, tripszfajok | 1 | - | hagymafej-képződés |
édeskömény | levéltetű-, lepke-, poloska-, földi bolha fajok | 2 | 12 | levélzet fejlődése |
gyógynövények (macskagyökér, körömvirág, kamilla, római kamilla, máriatövis, orbáncfű, cickafark, gyűszűvirág, orvosi csucsor, levendula, vasfű, lósóska) | levéltetű-, lepke-, poloska-, földi bolha fajok | 1 | - | levélzet fejlődése |