Napraforgó termesztés aszályos körülmények között

A napraforgót mérsékelten szárazságtűrő kultúrának tartjuk, amelyet gyakran termesztenek száraz, meleg klímájú területeken. Mennyire vehető komolyan ez a szárazságtűrés, miközben a napraforgó összes vízigénye a tenyészidő során 450-470 mm? Mit tud a napraforgó, hogy aszályos körülmények között is általában elfogadható termést hoz, amire a legtöbb termesztett növényünk nem képes? Mit tehet a nemesítő és mit tehet a gazdálkodó, hogy felkészítse a napraforgót a szűkös időszakokra? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre igyekszünk válaszokat adni.

A napraforgót a szakmai közvélemény általában egy igénytelen, adaptív növényfajnak tartotta sokáig. Szerencsére ez a megközelítés mára sokat változott. Az állítás persze részben igaz, hiszen a morfológiai felépítése, az élettani reakciói segítségével ez a kultúra tényleg jól alkalmazkodik a kitett körülményekhez, de optimális körülmények között akár 5-6 tonnás termésre is képes.

A szárazságtűrés egy többgénes tulajdonság, emiatt a nemesítők lehetőségei eléggé korlátozottak. A nemesítés általában a gyökerek és a levélzet működésére koncentrál, amikor az aszályos körülményekre kell hibridet nemesíteni. A mélyebben gyökerezés, a hatékonyabb tápanyag és vízfelvétel, a hatékony sztóma záródás, vagy a levélhervadásból való regenerációs képesség fontos területei a nemesítésnek. A zöld száron érés szintén egy nemesítői fogás a szárazság-tűrésre való szelekció során, továbbá a rövidebb tenyészidő megcélzása annak érdekében, hogy a virágzás és az érés a száraz periódus előtt lezajlódjon.

Ami a gyökérzetet illeti, a napraforgó karógyökere a növénymagasságának megfelelő mélységig is képes a talajba hatolni kedvező körülmények között, akár 150-200 cm-re is. Az oldalgyökerek a korai fejlődési szakaszban a talaj felső 10-15 cm-es rétegében fejlődnek, később 60-150 cm-re is megnőnek és a talaj felső 30 cm-ében találhatók. Ezt a mélyre hatoló gyökérrendszert exploratív gyökérzetnek is nevezzük, azaz kereső, kutató, feltáró típusú gyökérzetnek, amellyel a napraforgó képes megtalálni a mélyebb talajrétegekben lévő vizet és tápanyagot. Ezzel képes átvészelni az aszályos periódusokat, amennyiben van betározott csapadék a 100-150 cm-es mélységben.

A föld feletti részekkel olyan élettani folyamatokat működtet a napraforgó aszályos körülmények között, mint sztóma záródás, nappali levélhervadás, majd éjszakai regeneráció, kisebb vegetatív tömegre való törekvés, azaz alacsonyabb növénymagasság, kisebb levélfelület. Ezekkel az általában visszafordítható élettani folyamatokkal a virágzás előtti, bimbós stádiumig a napraforgó jól tolerálja az aszályt, amely a termésre ekkor kevésbé van negatív hatással.  Nem így a virágzás és kaszatkitelítődés időszakában, ugyanis ebben az időszakban növekszik a napraforgó vízigénye, ezért a termés szempontjából ez mindenképpen egy kritikus időszak (1. ábra).

A nemesítői munka fontos része a napraforgó termőterület szegmentációja, melynek célja azon faktorok és tulajdonságok megfogalmazása, amellyel elkezdődhet a nemesítői munka. Ilyenek a terméspotenciál, az éréscsoport, a virágzási idő, a rendelkezésre álló hőösszeg, a vegetációs periódus hossza, az előforduló betegségek és élősködők (szádor) előfordulása és nem utolsó sorban a szárazságstressz mértéke. Európában a Syngenta hat agronómiai szegmensre nemesít napraforgót és ebből három esetében a szárazság stresszre is, jelezve ezzel a dolog fontosságát.
Mit tehet a gazdálkodó, hogy felkészítse napraforgóját a szárazság stresszre és ugyanakkor megmaradjon a nagy termés lehetősége is? A napraforgótermesztő kezében számtalan eszköz, gyakorlat áll rendelkezésre, amelyek alkalmazásával a sikeres napraforgó termesztés még sikeresebbé tehető aszályos körülmények között is:

1. Talajművelés: A vízmegőrző talajművelés ma már evidencia a növénytermesztésben. A napraforgó esetében emellett a lazításos alapművelés utat nyit a mélyre hatoló gyökérzet számára, könnyebben elérhetővé téve a mélyebben található vizet és tápanyagot.  
2. Tápanyag-utánpótlás: Fontos a talajmintavétel alapján elvégzett, harmonikus tápanyagutánpótlás. Foszforból elég a közepes, de káliumból a jó ellátottságra törekedjünk. A talajmintavételt ásványi nitrogén meghatározásra 30, 60 és 90 cm-es mélységig végezzük el, amikor a talaj már lehűlt 5 oC alá.   Kerüljük az egyoldalú nitrogén adagolást és ne felejtsük el a mikroelemeket sem, mint például a bór.
3. Vetés: A vetés minőségén kívül a vetésidő megválasztása is nagyon fontos. Mindenképpen kerülendő a túl korai vetés! Az optimális vetésidő megállapításában jó kiindulási alapot nyújthat a napi hőösszegek számolása. A napraforgó a 6°C feletti napi közép hőösszegeket gyűjti, ezekből a pluszokból 90-95 fokot kell összegyűjtenie a keléshez. Magasabb hőmérsékleten ez akár fele idő alatt is összegyűlhet, míg hűvösben lassabb, elhúzódó a kelés (2. ábra), a növény sokáig kiszolgáltatottá válik a környezeti tényezőknek, valamint a kártevőknek és a vadállománynak. Ne kapkodjunk, várjuk meg a stabilan 10°C-os talajhőmérsékletet a vetés mélységében, hisz ez a garancia a gyors, egyöntetű keléshez!
4. Növényvédelem: Több évtizedes kísérleti és üzemi tapasztalat bizonyítja, hogy a napraforgóban elvégzett egyszeri, vagy akár kétszeri fungicides állománykezelés bőven megtérülő befektetés. Ma már a korszerű napraforgótermesztési technológiából kihagyhatatlan a kémiai lomb- és tányérvédelem.
5. A fentieken kívül, amennyiben lehetséges, érdemes figyelembe venni a sortávolság kérdését, amelyre egyre több kísérleti adat gyűlt össze az utóbbi években, továbbá egyáltalán nem eretnekség az öntözési lehetőségek kihasználása napraforgóban szélsőségesen aszályos körülmények esetén.

A felsoroltakon kívül van két lényeges termésbefolyásoló tényező, a talaj és az évjárat, melyek hatására nem vagyunk befolyással, viszont csökkenthetjük negatív hatásuk mértékét. Minél extenzívebb a gazdálkodás, annál jelentősebb lehet a talaj és az évjárat hatása a termésre, ami akár 50%-ot meghaladó is lehet, és minél magasabb szintű a gazdálkodás, annál kevésbé érzékeljük ezt a negatív hatást (Pepó Péter, 2018). Alakítsuk tehát a termesztéstechnológiát úgy, hogy minél magasabb szinten készítsük fel a napraforgót a negatív hatásokkal szemben. Ezzel aszályos körülmények között is lényegesen magasabb termésre számíthatunk.     
A napraforgó termesztés sikeréhez tehát három pillér együttállása szükséges: a nemesítés kezéből kikerülő korszerű genetika, az alkalmazott növényvédelmi beavatkozások, a vetőmagcsávázástól, a lombvédelmen át a deszikkálásig és a gazdálkodók által alkalmazott magas szintű agronómiai gyakorlat, beleértve a precíziós gazdálkodás elemeit is.

Dr. Piukovics László
Sales effectiveness manager