Kiaknázatlan lehetőségek a talajban – avagy nézzünk mélyebben a napraforgó alá!
Az év kezdetén, még tél folyamán mélyebb talajvizsgálattal indítottuk a több éves 6 tonna programunk, mely az idei év fontos záró szakaszához érkezett. A talajvizsgálat célja, ahogy arról már korábban írtunk, a mélyebb rétegek (0-90 cm) nitrogén tartalmának megismerése. Ez kiemelten fontos a mélyre hatoló gyökérzettel rendelkező napraforgó esetében, de mint időközben kiderült, az őszi kalászosoknál, 60 cm mélységig már több termelő is alkalmazza ezt a metódust. A Syngenta tervezi a program kiterjesztését hibridárpái esetében is, hiszen ezen kultúrának is épp a mélyről történő tápanyag és víz beszerzése az előnye.
A 2022-es szezonban 51 résztvevő csatlakozott a programhoz, átlagosan 20 ha területrésszel, közülük 41-en vettek részt a 6 tonna program termésversenyében.
Az országszerte mintázott és mért talajvizsgálatok nitrit, nitrát értékei is mutatták, hogy van mit keresni a mélyben, különösen a korábbi szintén száraz év alacsony termésátlagú táblái után. A kiszórt nitrogén hatóanyag mennyiségek 20-80 kg/ha között alakultak, a többlet mennyiségeket a talaj szolgáltatta (1.ábra).

A szárazság sok területet sújtott, de mégis akadtak ígéretes táblák, amelyek már korábban sejtették, hogy megközelíthetik a célt. A nevezett táblákon belül műholdas felvételekkel próbáltuk kiválasztani a legjobb 6 ha-os részt. A 4 ezres csoport, azaz a 4000 kg/ha feletti táblák nitrogén ellátottsági értékei érdekes képet mutatnak (2. ábra), ahol a rangsor is látható.

A 2. ábra jól mutatja, hogy az extrém nitogén ellátottság nem járt együtt a magas terméshozammal. Akár pazarlásnak is nevezhetjük a túlzó N ellátottságot, habár tudjuk, hogy ennek jókora része termőhelyi adottság és nem pénzen vásárolt műtrágya. A megfelelő nitrogén dózist csak a talajban lévő ismeretében tudjuk kiszámolni. Ezt fontos szem előtt kell tartani.
A valódi versenyzőkre, azaz a hibridekre is érdemes kiemelt figyelmet fordítani. A résztvevő termelők több Syngenta hibriddel neveztek a szakmai program keretén belül megrendezett termésversenyre. Egynél több helyen szereplő hibrideket a 1. táblázat tartalmazza, feltüntetve a helyek átlagtermését és az elért legjobb eredményt is a település megjelölésével.
A bemért termésátlagok a Syngenta termésversenyre nevezett 20 ha-os területek legjobb 6 ha-os részeinek eredményei, azaz nem kisparcellákról származnak.
hibrid | átl. kg/ha | helyek száma | max. kg/ha | település |
Tutti | 4045 | 2 | 5192 | Csátalja |
SY Onestar | 4328 | 2 | 5084 | Cigánd |
Sureli | 3492 | 5 | 4950 | Tiszavasvári |
SY Experto | 3331 | 7 | 4667 | Szeged* |
SY Bacardi | 3483 | 6 | 4601 | Dunavecse |
SYExcellio | 3272 | 14 | 4508 | Balástya* |
1. táblázat: A top hibridek és eredményeik (* öntözött)
A top 6 ha-os átlag eredményeket meghaladták a táblán belül mért értékek, amelyet a kombájnok hozammérői biztosítottak részünkre. A 3. ábrán az országos Vándorkupa, a verseny legjobb terméshozamát elérő nyertes Csátaljai tábláján egy jól elkapott pillanat, azaz 8,46 t/ha terméshozam látható.

A program tovább folytatódik, hiszen a célunk, hogy termelőinkkel együttműködve még több tapasztalatot és információt szerezzünk az egyre jelentősebbé váló növényünkről a napraforgóról, hogy közösen tovább emeljük hazánk napraforgó termésátlagát!
Amennyiben szeretne többet megtudni 6 tonna programunkról, tekintse meg a 6 tonna – a napraforgó titkai videósorozatunkat:
További részekért látogassa meg YouTube csatornánkat.
Szeleczki Attila
fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.