A fenntartható és felelős mezőgazdaság 5 alapelve

A Syngenta célja a világ biztonságos élelmiszerrel való ellátása és a Földünkről való gondoskodás.

A felelős és fenntartható mezőgazdaság alapelvei kijelölik számunkra azt a keretet, amelyben képesek vagyunk folyamatosan javítani a mezőgazdaság fenntarthatóságát a termelőkkel együttműködve.

Abban hiszünk, hogy ezek az alapelvek segítenek megtartani a mezőgazdasági rendszerek hosszútávú értékét úgy, hogy azok erőforrás-hatékonyan, gazdaságilag versenyképesen, a környezetet óvva, és a társadalmi szükségletekre kedvező hatással tudjanak működni, továbbá támogatják azon törekvésünket is, hogy olyan újításokkal álljunk elő, amelyek elősegítik a termelők nyereségességét és jólétét az egész világon.

Öt irányelvet fogalmaztunk meg, amelyek a termelők, a technológiák és a helyi környezet kölcsönhatására összpontosítanak, és a gerincét képezik minden, a Syngentánál végzett tevékenységnek. A vállalaton belül minden munkatársunkkal szemben elvárás, hogy személyes felelősséget vállaljon ezek megvalósításáért a gyakorlatban.

A fenntartható és felelős mezőgazdaság 5 alapelve

Vállalaton kívül szorosan együttműködünk érintettjeinkkel és partnereinkkel a fenntarthatósági elvek megvalósításán, és minden fórumon népszerűsítjük a felelős és fenntartható mezőgazdaság ügyét.

Partnereinket is arra bíztatjuk, hogy használják ezt a keretrendszert saját tevékenységük szervezésére, és aktívan támogatjuk őket fenntarthatósági törekvéseik megvalósításában.

Az alapelvek megvalósulását, és hogy ehhez a Syngenta hogyan járult hozzá, független szakértők csoportjával rendszeresen áttekintjük, és az eredményeket közzétesszük.

További részletekért letöltöm a kiadványt >>

A felelős és fenntartható mezőgazdaság alapelvei - kiadvány

A felelős és fenntartható mezőgazdaság alapelvei

További részletekért töltse le kiadványunkat!

Fenntarthatóság

Ismerje meg a Syngenta fenntarthatósági szemléletét.