A Syngenta 2018 folyamán 150 érintetti fórumot szervezett 90 országban, köztük Magyarországon is, hogy meghallgassa kutatók, kormányzatok, civil szervezetek, a sajtó és az élelmiszerlánc több szereplője véleményét arról, hogy mit várnak el a vállalattól: hogyan alakítsuk át úgy a működésünket, hogyan fejlődjünk úgy, hogy a lehető legjobban segítsük egy fenntartható mezőgazdaság létrejöttét.
Összegyűjtöttük, elolvastuk és elemeztük a többezer visszajelzést, összevetettük saját képességeinkkel, lehetőségeinkkel és terveinkkel, valamint legfőbb partnereink, a termelők igényeivel.

Érintetti párbeszéd Magyarországon
2019. szeptember 11-én érintetti fórumra hívtuk magyarországi érintettjeinket, ahol amellett, hogy beszámoltunk arról, hogy mire jutottunk világszerte és itt Magyarországon a visszajelzéseik alapján, és ezek alapján milyen utat jelöltünk ki magunknak a fenntartható mezőgazdaság területén, arra kértük őket, hogy adjanak nekünk visszajelzéseket, ötleteket arról, hogy a főbb irányokat hogyan valósítsuk meg Magyarországon.