A jövő kihívásai a középpontban

Sajtóközlemény

A jövő kihívásaira mindenkinek készülni kell. Röviden így összegezhető a tematikája idei szezonnyitó rendezvénysorozatunknak, amelyet hét városban rendeztünk meg több mint ezer magyar gazdálkodó részvételével.

- Az orosházi, kaposvári, mezőkövesdi, hajdúszoboszlói, székesfehérvári, szombathelyi és szekszárdi rendezvények középpontjában a főbb szántóföldi kultúrák, így a kukorica, a kalászosok, valamint a napraforgó álltak – mondta Vajda Beáta marketingvezető. - Célunk a technológiai bemutatáson túl válaszkeresés volt a termelés hatékonyságának javítására, illetve a jövő kihívásaira. A Syngenta elkötelezett abban, hogy a magyarországi termelők megőrizzék, vagy növeljék a versenyképességüket. 

A jövő kihívásai a középpontban
A szántóföldi gazdaságok 2013-ban jó szezont zártak, hangzott el. Bár a felvásárlói árak némileg a termelői várakozások alatt voltak, kalászosban és napraforgóban is rekordterméssel zártak a termelők. A nyári száraz időjárás ellenére kukoricában is elfogadható termést értek el. Idén napraforgóban a szakemberek enyhe területcsökkenést várnak, bár ha enyhe marad az idő, a kevés téli csapadék miatt dönthetnek a termelők a napraforgó javára a kukoricával szemben.

- Napraforgóban számos újdonsággal állunk a gazdálkodók rendelkezésére. Két új hibridet vezettünk be, mindkettőt a Clearfield technológia égisze alatt – mondta Vajda Beáta. - Az SY Estiva mellett a Talento hibrid új ajánlat a portfóliónkban, utóbbi mérföldkő a nemesítésünkben, hiszen nemcsak imazamox rezisztenciával bír, hanem magasolajsavas hibrid is egyben. A 2014-es szezon igazi szenzációja, hogy új készítménnyel bővül a gyomirtó kínálatunk, mellyel teljessé válik a Clearfield technológiai ajánlatunk. Új állománykezelő készítmény érkezik, a Listego. Az új szer érkezésével vetéstől betakarításig mindent megtalálnak a termelők a kínálatban.

A jövő kihívásai a középpontban

Csaknem ötven százalékkal több kukorica termett Magyarországon 2013-ban, mint az elmúlt esztendőben. A mezőgazdasági húzóágazatnak tekintett kukoricából 5,8 tonnát takarítottak be hektáronként átlagosan a gazdák. Ám az elmúlt években tapasztalt szélsőséges időjárás, kiszámíthatatlan felvásárlási árak, kórokozók elszaporodása mind nehezítik a kukoricatermelők életét. A megoldás az agrotechnika kiaknázása, célzott, hatékony növényvédelmi eljárások alkalmazása, mondta Tóth Csantavéri Szilvia kampánymenedzser.

Új kukorica hibridjeink 2014-ben az SY Arioso, az SY Iridium, az SY Ulises, az SY Octavius, és az SY Afinity. Az új hibrideket Force 20 CS új inszekticides csávázószerrel kezelték. Szenzációs új termék a Quilt Xcel, amellyel nagyobb kukoricatermés érhető el kiszámíthatatlan viszonyok közepette. A Quilt Xcel gombaölő hatásán túl kedvezően befolyásolja a kukorica élettani folyamatait. Az Ampligo pedig egy új készítmény a kukoricamoly és a gyapotok bagolylepke ellen.

Kalászos gabonák tekintetében a tavalyi év igen eredményes volt, hangzott el a rendezvényeken. A vetések ideális időben, jól sikerültek. 2013-ban az elmúlt évek legmagasabb termését takarították be a termelők, kiemelkedő minőségben. Összesen 5,1 millió tonna őszi búzát takarítottak be a gazdák, ami negyedével több, mint 2012-ben.

- Jelenleg jól fejlett, erős gabonákkal találkozhatunk a földeken, jó terméskilátásokkal – mondta Harmat Ákos szakértő. - Az enyhe tél miatt korai, intenzív rovarkártétel várható, a levéltetvek már most megjelentek. Hatékony növényvédelemmel mindez kezelhető.

A jövő kihívásai a középpontban

A Syngenta teljes növényvédelmi technológiát lefedő kínálattal rendelkezik kalászos gabonákban. Ebben van egy- és kétszikű gyomirtó, rovarölőszeres csávázó, gombaölőszerek, prémium szárszilárdító, hatástartammal rendelkező rovarölőszer. Kiemelendő az új fejlesztésű hatóanyagot (Izopirazam) tartalmazó Seguris fungicid, ami kiváló gombaölő hatása mellett rendkívüli mértékben segíti a gabonák stressz- és szárazságtűrését.

A magyar gazdálkodóknak az elmúlt években számos problémával kellett szembenézniük, amelyek alapvetően befolyásolták termelésük sikerességét. Ilyen egyebek mellett a szélsőséges időjárás, a terményárak ingadozása, a növekvő inputanyagárak, és a szűkülő pénzügyi lehetőségek. A szezonnyitó rendezvényeken bemutattuk a Good Growth Plan programot is, mely a Syngenta részéről hat kötelezéttségvállalást jelent a fenntartható mezőgazdaság biztosítására. Eszerint a Syngenta a termelőkkel együttműködve olyan termelési feltételeket teremt, amelyben a környezeti fenntarthatóság mellett javul a növény termőképessége és a termőföld termékenysége. Ezáltal a termelő gazdaságok eredményessége, munkahelymegtartó képessége is jobb lesz.

A Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ program pedig a piacon egyedülállóan szakmai összefogással kívánja segíteni a hazai agrárgazdálkodókat, hangsúlyozta Heicz Péter, a program vezetője.  Contivo™ program épít a hatékony növényvédelemre, talajművelésre, hibrid- és fajtaválasztékra, valamint a beruházások, fejlesztések alapjainak kialakítására, pénzügyi és adminisztratív hátterének biztosítására.