Hír

A kunsági Néró sikertörténet, a belőle készült 22’-es Rosé Synvino-nyertes lett

Szőlő
A kunsági Néró sikertörténet, a belőle készült 22’-es Rosé Synvino-nyertes lett

A Szentpéteri Borpincében három generáció együtt metszette a szőlőt

A kunsági borvidék szívében, Kiskőrös környékén gazdálkodik a Szentpéteri-család, egy közel 50 hektáros szőlőterületen. A nagypapa kezdte hobbiként, néhány tőke kadarkával, ma pedig már veje és unokája viszi tovább örökségét. Ők készítették azt a 2022-es Néró Rosé Válogatást is, ami Synvino-díjat kapott.

Csaknem húszféle szőlővel dolgozunk, s ezek fele hagyományos helyi fajta, mert fontosnak tartjuk a tradíciók megőrzését. A nagyapám által ültetett kadarka ma is megtalálható a palettánkon, készítünk rozét, sillert és vörösbort is belőle, de ugyanígy itt van a hungarikumfajtának számító Irsai Olivér, vagy épp a Kárpát-medencei Olaszrizling. Mindeközben fontosnak tartjuk, hogy kövessük a világban kialakult borfogyasztási trendeket is, ezért telepítettünk Chardonnay-t, Cabernet Sauvignon-t, Cabernet Franc-t, Rajnai Rizlinget, nemrégiben pedig Sauvignon Blanc-t és Merlot-t: ez utóbbi kettőt azután hoztuk be a fajtaválasztékba, hogy édesapámmal arról beszélgettünk, koncentrálnunk, azaz csökkentenünk kellene a szőlők mennyiségét és fajtáit – mondta nevetve ifjabb Szentpéteri Attila.

A kunsági Néró sikertörténet, a belőle készült 22’-es Rosé Synvino-nyertes lett

Hozzátette: a koncentráció ennek ellenére tetten érhető, hiszen az 50 hektárjuk nagyjából kétharmadát három fajta, az Irsai Olivér, a Kékfrankos és zászlósfajtájuk, a Néró adja. Utóbbi egy rezisztens magyar nemesítés, amelyet idősebb Szentpéteri Attila hozott be a kunsági borvidékre: mára egyértelműen sikertörténet lett, a családi borászatban jelenleg már 14 hektáron termelik. Mivel a Néró „felmenői között” ott a Csabagyöngye és a Menoir is, előbbi aromatikus, muskotályos jellege, s utóbbi gazdag színanyaga miatt nagyon egyedi ízvilágú rozékat lehet belőle készíteni.

A kunsági borvidék elsősorban a könnyű, friss, reduktív, fehér és rozé borok hazája, így mi is ezeket részesítjük előnyben, ugyanakkor szeretünk kísérletezni. Vannak kisebb tételeink, kuriózumok, fahordós érlelésű, késői szüretelésű, vagy akár édes desszertborok, illetve, ami nekem nagy szerelmem, a buborékok világa. Jómagam 2010-ben a tradicionális pezsgőkészítésből írtam a szakdolgozatomat, majd tíz év szakmai tapasztalatgyűjtés és utazás után összeraktuk a technológiát, s 2020-ban elkészítettük az első olyan brut pezsgőt, ami forgalomba került. Magasra raktuk vele a lécet, mert az országos borverseny legjobb pezsgője lett, Champion-díjjal – idézte fel.

A Néró nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező fajta, amely az egri kutatóintézetből származik. Ellenáll a gombabetegségeknek, így keveset kell permetezni, s korán beérik, így minden évben ezzel kezdik a szüretet: a 2024-es rendkívül extrém meleg évjáratban ez például viszonylag korán, július 23-án történt. A Synvino-győztes 2022-es Rosé Válogatás évjárata nem volt ennyire forró, s tavasszal akadt némi csapadék, így a fajta természetes ellenálló képességét jól kiegészítették a Syngenta felszívódó növényvédő szerei, mint amilyen Dynali: ezt lisztharmat és fekete rothadás ellen is nagyon jól lehetett alkalmazni.

A kunsági Néró sikertörténet, a belőle készült 22’-es Rosé Synvino-nyertes lett

Édesapám agrármérnök is, ő így inkább a növényvédelmet és a szőlészetet viszi, én pedig főként borászként tevékenykedem, de persze megosztjuk a feladatokat. A fiatalabbik húgom, Flóra pedig, aki vendéglátás-turizmus szakon végzett, szintén bekapcsolódott a pince életébe. Még volt szerencsém nagypapámmal is dolgozni – sajnos ő már nincs velünk –, s akkor három generáció együtt metszette a szőlőt, együtt készítettük a bort. Nagyon hálás vagyok, hogy ennek részese lehettem – összegzett a borász.