Fajtaismertető
Csúcsteljesítmény minden körülmények között
A hibrid árpák heterózis előnye nem egyedül a reproduktív (termőképesség) heterózisban jut kifejezésre. A szomatikus heterózis erőteljesebb kezdeti fejlődésben jelentkezik, így a hibridek vetésideje jóval plasztikusabb, mint a fajtáké, a kissé megkésett vetés esetén is kellő fejlettséggel tudnak a télbe menni. Ezen felül gyorsabb a tavaszi újrafejlődésük, regenerációjuk, bokrosodó képességük. A többéves magyarországi tapasztalat alapján a Jallon adaptív heterózisa jobb szárazságtűrésben, stressztűrésben nyilvánul meg, így az ország minden termőtáján sikeresen termeszthető. Korai, hatsoros hibrid, minden termőhelyre ajánlott, a könnyebb talajokra is, termőképességében 10-20%-kal lehet magasabb szemtermésre számítani nála, mint a hagyományos fajták esetében megfelelő technológiai fegyelem betartása mellett.
Termesztéstechnológia
Kiváló termőképességét hibridspecifikus termesztéstechnológia és protokol mellett nyújtja, mely magába foglalja a tápanyagellátás specifikusságát (osztott nitrogén kijuttatás), szárszilárdítás és fungicid használatát is. Rendkívüli bokrosodó képességével, a konvencionális fajtáknál nagyobb és intenzívebb gyökérfejlődésével, a forgatás nélküli minimum művelési ágú (itt rendkívüli mértékben nagy hatása van az intenzív gyökérnövekedésnek és a robosztus gyökérzetnek) területeken is kimagasló termésre számíthat.
Hová ajánljuk?
Jó adaptálódó készsége miatt az ország egész területére ajánlott hibridárpa.
| Agronómiai tulajdonságok | |
|---|---|
| Minőségi besorolás: | takarmányárpa |
| Ajánlott csíraszám: | 2 millió csíra /ha |
| Termőképesség: | magas |
| Tenyészidő: | korai |
| Növénymagasság: | átlagos |
| Vetésidő tolerancia: | szeptember 25. - október 30. |