Új reménységek a kalászos portfólióban

Hír

 A termesztésnek ma már a termésmaximalizálás a célja, és bár minden adott (genetika, agrotechnika, talajtápanyag adatok, növényvédelmi megoldások), a hektikus időjárás és környezeti tényezők okán sokkal komplexebb feladat kihozni termesztésünkből a maximumot.  Ennek megfelelően az utóbbi években még hangsúlyosabb figyelmet szentelünk a stressztűrő genetikák kiválasztásának, az okszerű, a növény igényeit messzemenően kielégítő, s egyben környezetkímélő tápanyagutánpótlás megvalósításának, valamint a leghatékonyabb növényvédelem megszervezésének és kivitelezésének. 

Köszönhetően a Syngenta folyamatos fejlesztésének, büszkén viseljük, hogy nem csak a napraforgó, de kalászos genetikánkkal is a világ élvonalát képviselhetjük. Elsők között voltunk, akik megkezdték kalászos gabona nemesítésükben a hibridizáció bevezetését.

A termesztési cél tehát adott, a feltételek mind genetikai oldalról, mind agrotechnikai oldalról adottak, őszi árpában Hyvido® programunk célja pedig pont az, hogy az intenzifikációval termelőink „többek” és versenyképesek tudjanak lenni ebben a versenyben és hektikus környezetben. Ezzel karöltve az őszi búza nemesítésük is rendkívüli magasságokba helyezi a Syngenta őszi búza porfólióját.

Összességében elmondható, hogy árpát termeszteni Magyarország bármely talaján lehet, kérdés milyen eredménnyel. Hyvido® hibrid árpaink egyik legnagyobb előnye a konvencionális fajtákkal szemben, hogy robosztus, mélyrehatoló gyökérzetének köszönhetően sokkal eredményesebben és nagyobb hatásfokkal veszi fel a talajban lévő tápanyagot és nedvességet, így akár laza, homokos vagy sekély termőrétegű, eródált talajokon is jövedelmezően teremnek.

Az hibridárpa portfóliónk újdonságai között szerepel az SY Dooblin és az SY Dakoota, melyek a Syngenta hibrid árpa nemesítésének már a harmadik nemzedékéhez tartoznak.

A SY Dooblin és SY Dakoota a Syngenta hibrid árpák harmadik generációját képviselik. Míg az SY Dooblin egy korai hatsoros, az SY Dakoota egy középérésű hatsoros árpa. Mindkettőre jellemző a magasfokú stressztlerancia, a jó bokrosodás, rugalmas vetésablak, kiváló termésszint és termésstabilitás, az erős kalászorsó, és az általános gombabetegségekkel szembeni jó ellenállóság.

Reális cél a 11 tonna
Reális cél a 11 tonna

A 2020/21-es Syngenta 3 helyszínes adaptációs kísérleteiben mind az SY Dakoota, mind az SY Dooblin 11 tonna fölötti eredményeket értek el, megelőzve ezzel legfőbb versenytársainkat.

Őszi búzáinkra is méltán büszkék lehetünk, piacra kerülésük után hamar a magyar termelők egyik kedvelt választása lett. Nem véletlen az azóta is tartó siker, hiszen a Syngenta portfóliójában szereplő fajtákról összességében elmondható, hogy a rekordtermések mellett, a kiváló termésstabilitás nagyon masszív betegség ellenálló képességgel is párosul. Falado névre hallagtó őszi búzánk pár év alatt a legnagyobb területen szaporított külföldi nemesítésű búzafajtává nőtte ki magát, a Gabrio és a Pibrac fajtáink pedig kiváló kvalitásuk okán a legnagyobb integrátori hálózatokba kerültek.

Az idei szezontól pedig újabb reménységek érhetőek el a Syngenta búza palettájáról. A legújabb generáció tagjai felülmúlják az eddig nagy elődöket is, pedig magasan van a léc! SY Exaltation és SY Passion termesztése során a nemesítési irányok tisztán kirajzolódnak: még magasabb termés, kiemelkedő tápanyagreakció, jó télállóság, kiemelkedő beltartalmi paraméterek és nagyon jó betegségrezisztencia, minden körülmény között. Az eredmények pedig magukért beszélnek. Míg az SY Exaltation 10,94 t/ha termést produkált a Syngenta 2021-es fejlesztői kísérleteiben (4 lokáció átlaga), addig az SY Passion 11,1 t/ha termést ért el, valamint éréscsoportjában az első helyen végzett a NÉBIH regisztrációs kísérletében 2020-ban.

NÉBIH regisztrációs kísérlet – őszi búza, SY Passion, I. hely
NÉBIH regisztrációs kísérlet – őszi búza, SY Passion, I. hely

A növényvédelmet tekintve a vetőmagok csávázása az első lépés, a kelő csírázó növényt védjük a különböző fertőzésektől, rovaroktól és adott esetben támogatjuk, hogy jobban viselje a stresszes körülményeket. A Syngenta széles csávázószer portfólióval rendelkezik, kalászos ajánlatunk középpontjában a Vibrance Duo áll. A Vibrance Duo amellett, hogy széleskörű védelmet ad minden fontos kórokozóra, gyökérnövekedés fejlődést serkentő, stimuláló hatással is rendelkezik. Ez a kora fejlődés időszakában rendkívül fontos lehet mert a fejlettebb gyökérzet segítségével jobban vészelheti át a növény az őszi vagy kora tavaszi szárazságot. Azoknak akiknek a talajlakó kártevők (drótférgek, csócsároló)  is problémát jelentenek hívjuk fel a figyelmét a ROOTING MAX kereskedelmi ajánlatunkra. A ROOTING MAX ajánlat a Vibrance Duo mellett a teflutrin hatóanyagot tartalmazó Sobenio inszekticidet is tartalmazza. A harmadik termékünk a palettán pedig a nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkező két hatóanyagos Celest Extra fungicid mely a széles hatás spektruma mellett felhasználó barát formulációjáról ismert.

Bátran válasszanak a Syngenta kalászosai közül, garantáltan elégedettek lesznek választásukkal.

Kiss Nikolett - Fejlesztőmérnök, szántóföldi vetőmagok
Asbóth András - Fejlesztőmérnök, szántóföldi vetőmagok
Fábián László - Fejlesztőmérnök, csávázás