4 éve Rubin


A piac mindig a minőséget igényli, ezért nagyon fontos nekünk, gazdálkodóknak, hogy az elvárásoknak megfelelő termékeket tudjunk előállítani – mondja Nagy László, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hejőbábán termel görögdinnyét.
Lászlónak a szülei kezdték el a dinnyetermesztést 1993-ban, s ő 2011-ben vette át azt tőlük. A 20 Aranykoronás földterületük a hejőbábai határban, a Hejőbába és Hejőpapi közötti út mentén található. Jelenleg fél hektár a sárgadinnye és mintegy három hektár a görögdinnye állományuk. Azért „csak” ennyi, mert az ezen a vidéken is egyre jobban érezhető munkaerőhiány miatt többel nem tudtak tervezni, hiszen ez egy nagyon kézimunkaerő igényes növény.
A palántát maguk állítják elő, kizárólag oltott görögdinnye palántát használnak. Idén február végén kezdték meg a fóliasátrakban ezt a munkát. A kiültetésre három turnusban került sor, május elsején, 15.-én és 25.-én. Csepegtető öntözés mellett bakháton, talaj-takarásos technológiát alkalmaznak, s a két bakhát között is van sorköz-takarás, tehát teljesen le van fóliázva a terület. Ez a gyommentesség biztosítása mellett többek között azzal az előnnyel is jár, hogy akár eső után is lehet dinnyét szedni.
A termésük nagyobb részét a kereskedő partnereiknek adják el, de népszerű a szántóföldről történő értékesítésük is. Bár nem egy forgalmas út mentén találhatóak, a vásárlóik szívesen eljönnek hozzájuk, mert itt mindig friss, jó dinnyét kapnak.

A három hektárnyi görögdinnye területük döntő részét, 2.7 hektárt a Rubin fajta teszi ki, amit 4 éve kezdtek el termelni. Nagy László ismertette, a piac visszaigazolta ezzel a Syngenta fajtával szembeni várakozást.
A cégünk a Rubinnal egy márkát épített fel, ami érezhető az értékesítésén is – mondja Aros József a Syngenta térségi területi képviselője.
László megerősítette, hogy a nagybani piacon már külön árkategóriába sorolják a Rubint, és öt, tíz vagy akár húsz forinttal is magasabb az ára, mint a többi görögdinnyéé. A minőség mindig jól felismerhető e fajta esetében, pl. a nyújtott alakjáról, a finoman csíkozott héjáról, a sötétzöld színéről, a mélyvörös, édes húsáról, valamint a zamatos ízéről.
Véleménye szerint a hazai fogyasztás növeléséhez vevőcsalogató dinnyét kell kínálni a vásárlóknak, hiszen, mint lényegében minden mást, ezt is elsősorban szemmel választják ki. A kiskereskedelemben egyre több a félben vagy akár negyedben eladott dinnye aránya, a felvágott dinnye esetében pedig egyértelműen az attraktív hússzín dönti el, hogy a vevő mit fog vásárolni.
Kívánunk Lászlónak további sikeres termesztést!
A Rubin fajtáról részletes információt itt talál >>
Rubin lelőhely oldalunkat itt találja >>