You are here

Generációváltás zajlik a magyar mezőgazdaságban

Hír
2014.09.12.

Több mint kétszázan vettek részt a Fiatal Agrárszakemberek Klubja rendezvényein, amelyeket a Syngenta szervezésében Balatonszárszón, Kecskeméten és Hajdúszoboszlón tartottak az elmúlt napokban.

Itt a szakmai előadásokon túl a 20-40 év közötti agrárgazdálkodók egymással kötetlen formában is meg tudták osztani tapasztalataikat.

Fiatal Agrárszakemberek KlubjaA magyar mezőgazdaságban generációváltás zajlik, mondta Heicz Péter, a Syngenta üzletfejlesztési vezetője. A 60 év feletti gazdálkodók hatvan százaléka rövid időn belül nyugdíjba vonul, helyüket fiatalok veszik át.

A kilencvenes évek elején a gazdasági-társadalmi változások miatt a földterületek jelentős része magántulajdonba került. Az ekkor középkorú gazdálkodók elkezdték egyéni, vagy társas formában saját gazdálkodási tevékenységüket. Pár éven belül közöttük és az őket követő generáció tagjai között jelentős számban regisztráltak pályaelhagyókat, akik más gazdasági területeken találták meg számításukat, így tulajdonképpen kimaradt egy generáció, amelynek ma már döntéshozói szerepet kellene betöltenie az agráriumban.

Fiatal Agrárszakemberek KlubjaA 2013-ban végrehajtott gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint összesen 8,4 ezer gazdasági szervezet és 485 ezer egyéni gazdaság végzett mezőgazdasági tevékenységet. A KSH adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, átlagéletkoruk 56 év. Tavaly csaknem 62 ezer fiatal gazdát mindössze a gazdák 12,8 százalékát tartottak nyilván. A fiatalok átlagéletkora 34 év.

 - Az új generáció nincs könnyű helyzetben. Egy gazdálkodónak 2014-ben nem pusztán mezőgazdasági feladatokat kell ellátni, hanem olyan komplex vállalatirányítási, pénzügyi folyamatokat is menedzselnie kell, amelyek 20-30 évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak. Ezeket a rendezvényeket azért hívtuk életre, hogy olyan információkat közvetítsünk számunkra, amelyek révén sikeresebbek lehetnek a mezőgazdasági tevékenységükben, valamint a vállalkozásaik irányításában - hangsúlyozta Heicz Péter. – Ezt a korosztályt nagy nyitottság jellemzi az újdonságok és a tudás iránt, s keresik hasonló korú társaikat, hogy megosszák egymással véleményüket, tapasztalataikat.

A rendezvénysorozat a napi aktualitásokon túl lehetőséget biztosít a fiatal agrárszakemberek számára, hogy az őket érdeklő és érintő technológiákat, problémákat, lehetőségeket egymás között átbeszéljék. Idén a tőzsdei folyamatokat, piaci trendeket és a nemzetközi kereslet-kínálat alakulását vették górcső alá a szakmai előadáson. Majd a kötetlen formában átbeszélték, hogy zajlik a saját gazdaságukban a termesztés folyamata a talajvédelemtől egészen a vállalatirányítási rendszer használatáig.