You are here

Összefoglaló a napraforgó betegségeinek 2016 évi előfordulásáról

Hír
2016.09.29.

A napraforgó egészségi állapota 2016-ban rendkívül kedvező volt. A kedvező állapotnak egyes gazda-parazita kapcsolatok esetében az időjárásban keresendő okai vannak, más esetekben ellenkezőleg – annak ellenére volt viszonylag kedvező a helyzet, hogy a meteorológiai tényezők kedveztek a betegség fokozott fellépésének.

A napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii) fellépésére nem kellett számítanunk, hiszen április hónapban a felső talajrétegek meglehetősen kiszáradtak.

A szárfoltosságok megjelenése szintén messze elmaradt a sokévi átlagtól.
A diaportés szárfoltosság (Diaporthe helianthi) – az elmúlt néhány évhez hasonlóan – egyáltalán nem lépett fel.

A fómás szárfoltosság (Phoma macdonaldii) megjelent ugyan az idei esztendőben, de jelenléte szinte marginális volt. (A betegség előrejelzéséhez szükséges fertőzött szárdarabok begyűjtése sem jelentett könnyű feladatot.)

Az alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternaria helianthi, A. helianthinficiens) megjelenését követően a szokásosnál lassabban terjedt, a későbbiekben több alkalommal is felgyorsult a betegség terjedése, de csak a tenyészidő legvégére közelítette meg a szokásos fertőzöttségi szintet.

A diaportés szárfoltosság elmaradása az előző másfél évtized tapasztalatai alapján teljesen kézenfekvő. A másik két szárfoltosság okozó – főként a fómás szárfoltosságé – már magyarázatra szorul. Már három éve - egyre határozottabban – hangsúlyozzuk, hogy a fómás- és az alternáriás szárfoltosság folyamatos háttérbeszorulásának fő okát abban látjuk, hogy egyre inkább általánossá vált a legalább egyszeri gombaölő szeres kezelés és ennek hatására a visszamaradt fertőzött növényi maradványok tömegének csökkenése.

A hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) első tünetei is csak az érés közeli állapotban jelentek meg kisebb-nagyobb foltokban, enyhe tünetekkel, lassú kényszeréréssel. A betegség késői és kismértékű fellépése a májustól ismétlődő csapadékos periódusok erőse hűtötték a talajokat, így a trópusi eredetű kórokozó számára a körülmények rendkívül kedvezőtlenek voltak.

Az igazi meglepetést a tányérbetegségek kismértékű megjelenése volt, mégpedig azért, mert a csapadékos nyár, különösen a heves esőket hozó július következtében jóval nagyobb mértékű tányérrothadásokra kellett számítanunk. Főként a fehérpenész jelentéktelen terjedése volt váratlan – és örömteli – meglepetés. (Ez tükröződött előrejelzéseinkben is – szakmánk szabályai és eddigi ismereteinkre támaszkodva kénytelenek voltunk prognosztizálni a várható fertőzéseket – miközben tapasztaltuk, hogy a tányérrothadások mégsem terjednek.)

A szürkepenészes tányérrothadás (Botrytis cinerea) csak a tenyészidő legvégén jelent meg – előfordulásának mértéke jelentéktelen volt. A korábbi években sem tartozott a komoly kárt okozó kórokozók körébe.
A fehérpenészes szártő- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) esetében a szártő-betegség forma is elmaradt a várhatótól. Még szembetűnőbb volt, hogy az aszkospórás eredetű szárközép- és tányérfertőzés lényegesen kisebb volt, mint amint azt a csapadékviszonyok alapján várhattuk volna.

A rizópuszos tányérrothadás (Rhizopus spp.) augusztus hónap legvégén észlelési szinten megjelent.

A további lehetséges betegségek közül még a napraforgórozsda (Puccinia helianthi) érdemel említést, a tenyészidő második felében jelent meg, mérsékelt terjedése miatt nem jelentett kockázatot a termelés eredményességére.

Az idei esztendőben rendkívüli mértékben kedvező volt a napraforgók egészségi állapota. A fómás- és alternariás szárfoltosság fellépése lényegesen kisebb volt, mint amit az évjárat időjárása alapján várhattunk. Ennek okát tartósan jobb védekezési hajlandóságban, a gombaölő szeres kezelések fertőzési forrás korlátozó hatásában látjuk. A aszkospórás eredetű fehérpenész (szárközép- és tányér rothadás) meglepően kis fellépésének oka további magyarázatra szorul.